Bag falut a Galga Express Band képviselte a horvátországi Korogon VI. alkalommal megrendezett, határon túli magyarok zenésztalálkozóján.

Hamarosan kiteljesedik az önvédelem és a magántulajdon védelme is.

 

A legutóbbi közmeghallgatáson merült fel, hogy a Művelődési Ház parkját a szolgáltatóházzal összekötő gyalogátkelőhely nincs jó helyen, és át kellene helyezni azt.

Útdíjköteles gépjármű: a 3,5 tonnánál nagyobb megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi, vontató - ideértve a nyerges vontatót is -, valamint az ilyen gépjárműből és az általa vontatott pótkocsiból, félpótkocsiból álló járműszerelvény.

A 2011. december 31-ei adatok alapján a magyarországi települések összes adósságállományának 8%-a (95,7 milliárd forint) oszlik meg 1655 kistelepülés, és 17 többcélú gazdasági társulás között. Ezek közé tartozik Bag Nagyközség is.

hogy a Káposztáskert és Kenderföldek önkormányzati tulajdonban lévő belterületi útjait magánhasznosítás céljából ne szántsák hozzá a saját földjükhöz!

A Tajvani Köztársaság magyarországi nagykövet asszonyának, Marietta Kao Liau asszony jóvoltából, Bag Nagyközség egymillió forintot kapott óvodai játékokra. Az új játékokhoz a múlt héten jutottak hozzá az ovisok, amikből néhány látható az alábbi két képen.

 

Nem tudjuk, hogy a bagi lakosság részére mennyire közismert, hogy a település közelében több helyen is szép számban él a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által 2013-ban az év madarának választott gyurgyalag.

Az Állatvédelemről szóló 41/2010 (II.26.) Kormányrendelet módosítása 2013 január 1.-től kötelezővé tette a 4 hónaposnál idősebb ebek mikrochipes megjelölését.

 

Bag Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a székely zászló kitűzésével fejezi ki a Székelyföld melletti szolidaritást és az egységes magyarság hitvallását, a többi, zászlót kitűző önkormányzatokhoz hasonlóan.

Ma délelőtt az Aszód Város polgármesteri hivatalának dísztermében megtörtént a Pest Megyei Kormányhivatal, és az Aszódi Járáshoz csatlakozó települések polgármesterei közötti megállapodás aláírása.

 

2013. január elsejével változott a földhasználati kötelezettség bejelentése, miszerint a földhasználónak - aki lehet maga a földrészlet tulajdonosa is - a területnagyságtól függetlenül minden termőföld, valamint mező- és erdőgazdasági művelés alatt álló belterületi föld és zártkert használatát be kell jelentenie, kivéve az erdő művelési ágú terület használatát.

Augusztus 1-jétől jelentősen szigorodott az állatok tartásának állatvédelmi szabályait előíró, a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet.

A Polgármesteri Hivatalba telepített apríték kazán sikeres beüzemelésén felbuzdulva az Önkormányzat úgy döntött, hogy a kultúrházba is telepít egy hasonló méretű és teljesítményű kazánt, a több millió forintos fűtési költség megspórolása érdekében.

Augusztus elsejétől az EBFARM Kft. (ügyvezető igazgató: Sipos József) látja el községünkben az ebrendészeti feladatokat. Sipos úr már jól ismert minálunk, hiszen ő töltötte be ezt a tisztséget korábban is - igaz, akkor mint magánvállalkozó.

Helyünk a nagyvilágban

Testvértelepüléseink

Falugondnok Facebook oldala

Falugondnok Facebook oldala

Bag Wiki

Ország  Magyarország
Régió Közép-Magyarország
Megye Pest
Járás Aszódi
Jogállás nagyközség
Polgármester Jamrik László (független)
Irányítószám 2191
Körzethívószám 28

Véletlen kép a galériából

templomi_kpek_19_20151015_1120936623.jpg