Helyünk a nagyvilágban

A Polgármesteri Hivatalba telepített apríték kazán sikeres beüzemelésén felbuzdulva az Önkormányzat úgy döntött, hogy a kultúrházba is telepít egy hasonló méretű és teljesítményű kazánt, a több millió forintos fűtési költség megspórolása érdekében.

A legutóbbi közmeghallgatáson merült fel, hogy a Művelődési Ház parkját a szolgáltatóházzal összekötő gyalogátkelőhely nincs jó helyen, és át kellene helyezni azt.

A 2011. december 31-ei adatok alapján a magyarországi települések összes adósságállományának 8%-a (95,7 milliárd forint) oszlik meg 1655 kistelepülés, és 17 többcélú gazdasági társulás között. Ezek közé tartozik Bag Nagyközség is.

A Tajvani Köztársaság magyarországi nagykövet asszonyának, Marietta Kao Liau asszony jóvoltából, Bag Nagyközség egymillió forintot kapott óvodai játékokra. Az új játékokhoz a múlt héten jutottak hozzá az ovisok, amikből néhány látható az alábbi két képen.

 

Az Állatvédelemről szóló 41/2010 (II.26.) Kormányrendelet módosítása 2013 január 1.-től kötelezővé tette a 4 hónaposnál idősebb ebek mikrochipes megjelölését.

 

Ma délelőtt az Aszód Város polgármesteri hivatalának dísztermében megtörtént a Pest Megyei Kormányhivatal, és az Aszódi Járáshoz csatlakozó települések polgármesterei közötti megállapodás aláírása.

 

Augusztus 1-jétől jelentősen szigorodott az állatok tartásának állatvédelmi szabályait előíró, a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet.

Teljesen érthetetlen a számunkra, hogy egyes földtulajdonosok, akik a földből élnek, növényeket termesztenek, azaz élő dolgokkal foglalkoznak nap mint nap, miért teljesen érzéketlenek a saját lakókörnyezetükre?

 

Bizonyára sokan hallottak róla, hogy a bagi Arany János Általános Iskola fenntartásában működő Fapihe gyermekszínjátszó csoport a 21. alkalommal megrendezett Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozón, a benevezett 310 csoportból a legmagasabb - arany - minősítést szerzett.

Sáhó Béla úr (a kistérség tűz- és munkavédelméért felelős szakreferense) jóvoltából megkaptuk a 23/2011. (III.8.) kormányrendelet a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szövegét, annak értelmezését, és a hozzá kapcsolódó egyéb dokumentációkat. (Lásd a szöveg alatti letöltéseket!)

Az új törvények értelmében önkormányzatunknak is meg kellett emelnie a talajterhelési díjat azoknak, akik nem rendelkeznek szennyvíz rákötéssel. Emiatt már többen felkeresték hivatalunkat, hogy mi a pontos menete annak, hogy rákössenek a meglévő szennyvízcsatornára. A cikk alján mellékelem a Galgamenti Viziközmű Kft. két tájékoztatóját (köszönet érte a viziközműnek!), amelyből megismerhetők a részletek.

 

Nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény dohánytermék fogyasztására és az azzal kapcsolatos szankciók alkalmazására vonatkozó rendelkezései közérthetően ITT olvashatóak.

Bag Wiki

Ország  Magyarország
Régió Közép-Magyarország
Megye Pest
Járás Aszódi
Jogállás nagyközség
Polgármester Palya Zoltán (független)
Irányítószám 2191
Körzethívószám 28

 

Véletlen kép a galériából

templomi_kpek_78_20151015_1375073971.jpg
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.
Bővebb információ Ok Letiltom