Helyünk a nagyvilágban

A környezeti zaj kezeléséről és értékeléséről szóló 280/2004. (X. 20.) Kormányrendelet értelmében a rendeletben meghatározott éves forgalomnagyságot meghaladó közlekedési létesítményekre stratégiai zajtérképet és zajcsökkentési intézkedési tervet kell készíteni és rendszeres időközönként felülvizsgálni.

A régi vízelvezető árkok elszántása miatt mára egyre nagyobb gonddá vált, hogy az intenzívebb esők a Halyag-völgy felől egyre több iszapot mostak be a Béka utca végére.

Bag Nagyközség Önkormányzata 15 db fa szeméttárolót helyezett ki, amit Varga István gondnok készített.

Elfogadták a földforgalmi törvény módosítását: az agrárkamara foglalhat állást a földadásvételi szerződésekről

Az elmúlt évek során többször is sikertelenül pályáztunk a Rét utca felújításra.

2015. március 5-én lépett hatályba az országos tűzvédelmi rendelet, mely minden magyar állampolgár, gazdasági szervezet, önkormányzat, állami vállalat és civil szereplő számára jelentős változásokat hozott.

Beruházási program az M3 autópálya bagi csomópontot elkerülő, 30-as főút csomópontjáig, valamint a 2108-as összekötő út Aszód-Iklad-Domonyt elkerülő szakaszának megépítésére a 2108. jelű összekötő út Iklad-Aszód-Domony településeket elkerülő szakaszára.

Tévhitek a szénmonoxidról - a Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség tájékoztató anyaga

Bag Wiki

Ország  Magyarország
Régió Közép-Magyarország
Megye Pest
Járás Aszódi
Jogállás nagyközség
Polgármester Palya Zoltán (független)
Irányítószám 2191
Körzethívószám 28

 

Véletlen kép a galériából

a_kis_gyufarus_lny_20110211_1105226516.jpg
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.
Bővebb információ Ok Letiltom