Az elmúlt év márciusában bekövetkezett hóhelyzet, valamint a júniusi árvíz a korábbiaktól hatékonyabb megoldás kidolgozását tették szükségessé a lakosság azonnali, naprakész, ugyanakkor célzott tájékoztatására.

Ennek érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesülettel és a Microsoft Magyarország Kft.-vel kifejlesztett egy mobil eszközökre optimalizált új alkalmazást, amely a közönségszavazatok alapján a veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás ? VÉSZ elnevezést kapta.

A VÉSZ segítségével az okostelefonnal rendelkezők azonnal tájékozódhatnak a lakóhelyük, az úti céljuk által érintett területek, figyelt útvonalak, megyék, vagy akár az egész ország aktuális helyzetéről, a kiadott figyelmeztető és riasztási jelzésekről.

Az alkalmazást letöltő felhasználó beállíthatja magának, hogy Magyarország mely területéről kér azonnali értesítést mobil eszközére. Kijelölheti a lakóhelyéhez igazított értesítési zónát, egy-egy megyét, a nagyobb hazai tavak környékét, vagy akár az egész országot is. A VÉSZ képes arra is, hogy a mobil eszköz GPS berendezésének segítségével figyelje a felhasználó aktuális helyzetét, és ehhez viszonyítva küldi az adott területre érvényes értesítéseket az okos készülékre. A szolgáltatás háromfokozatú értesítést tud küldeni, a felhasználó tetszés szerint kiválaszthatja, hogy csak a riasztásokról, a figyelmeztetésekről, vagy pedig mindenről, így a tájékoztatásokról is kér-e értesítést.

Az ingyenesen letölthető alkalmazás az Android, az iOS és a Windows Phone operációs rendszerekre egyaránt elérhető, teljesen díjmentesen. További információk találhatóak a
http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=lakossag_veszelyhelyzeti_tajekoztato_rendszer honlapon.

Budapest, 2014. január 14.

Dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok
országos polgári védelmi főfelügyelő

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Országos Polgári Védelmi Főfelügyelőség

1149. Budapest, Mogyoródi út 43.
Tel.: 1-4694116

Helyünk a nagyvilágban

Testvértelepüléseink

Falugondnok Facebook oldala

Falugondnok Facebook oldala

Bag Wiki

Ország  Magyarország
Régió Közép-Magyarország
Megye Pest
Járás Aszódi
Jogállás nagyközség
Polgármester Jamrik László (független)
Irányítószám 2191
Körzethívószám 28

Véletlen kép a galériából

falunap__20160312_1479742430.jpg