Helyünk a nagyvilágban

A legutóbbi közmeghallgatáson merült fel, hogy a Művelődési Ház parkját a szolgáltatóházzal összekötő gyalogátkelőhely nincs jó helyen, és át kellene helyezni azt.

 

A Dózsa György - Szent Imre (3105 sz.) főút üzemeltetőjétől, a Magyar Közút KHT Monori Üzemmérnökségtől kértünk szakmai állásfoglalást az üggyel kapcsolatban. Az alábbi válasz érkezett tőlük:

 

"Az érintett gyalogos-átkelőhelyet megvizsgálva az alábbi állásfoglalásomról tájékoztatom.

 

A gyalogos-átkelőhely kijelölése hatósági eljárással történik, melynek során az érintett önkormányzat megkeresésére - gyalogos számlálással, az indokoltság, valamint a forgalombiztonsági előírások figyelembe vételével - helyszíni szemlét követően kijelölésre kerül a legalkalmasabb közúti keresztmetszetben a pontos helyszín. Az érintett átkelőhely 1998. év végén valósult meg, önkormányzati kérésre, az M3 autópálya útdíjasítása kapcsán. Igazgatóságunk álláspontja szerint a gyalogos-átkelőhely elhelyezése megfelelő, személyi sérüléses baleseti adatok az érintett keresztmetszetben az előző 5 évben nem voltak. Mindezek miatt nem látjuk indokoltnak az áthelyezését.

 

Amennyiben az önkormányzat mégis az áthelyezésről döntene (a gyalogosforgalom áramlásának időközbeni megváltozása), akkor a 20/1984. (XII. 21.) az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló KM rendelet szerint a gyalogos átkelőhelyek kijelölése (díjköteles) hatósági intézkedéssel történik, melyet az érdekelt önkormányzatnak, mint a lakosság képviselőjének kell kezdeményeznie a Pest Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségénél (1141 Budapest, Komócsy u. 17-19.). A megkeresésben indokolni kell a kért intézkedést, és igazolni kell a kijelölés feltételeinek teljesülését, illetve a hiányosságok megszüntetésére vonatkozóan nyilatkozatot kell tenni. Figyelembe kell venni a gyalogos- és gépjárműforgalom nagyságát, a gyalogos forgalom biztonságát, a gyalogosok áramlási irányát, az út és környezetének kialakítását.

 

Az Önkormányzat feladata az adott útkeresztmetszeteknél a gyalogos forgalom számlálásának elvégeztetése: a hét három különböző napján legalább 1-1 órán keresztül (csúcsidőszakban) kell a keresztirányban áthaladó gyalogosokat megszámolni és az adatokat dokumentálni.

 

A hivatkozott rendelet 2.§-ának (5) bekezdése szerint az önkormányzatnak kell gondoskodnia a gyalogos-átkelőhelyek megvilágításáról, a gyalogos-átkelőhelyhez vezető szilárd burkolatú járda, a gyalogút, a kerékpárút és gyalogos-felállóhely, a kiemelt szegélyen vagy padkán kívüli gyalogos korlátok, az egyéb gyalogos biztonsági berendezések létesítéséről és fenntartásáról.

 

A kijelölést követően a gyalogos-átkelőhelyet szaktervezővel terveztetni szükséges. Az összeállított tervdokumentációt 3 példányban a Pest Megyei Forgalomtechnikai és Kezelői Osztály részére - közútkezelői hozzájárulás kiadása érdekében - meg kell küldeni.

 

A gyalogos-átkelőhelyek létesítésével kapcsolatos, a fentiekben is megnevezett mindennemű költség - a hivatkozott rendelet szerint - az érdekelt önkormányzatot terheli, erre Útpénztári keret nem használható fel.

 

Tájékoztatjuk továbbá, hogy az új átkelőhely kijelölésével egyidőben a meglévő - mivel 100 m-en belül van - megszüntetésre fog kerülni."

 

Az Önkormányzat is megvizsgálta az érintett gyalogátkelő helyzetét, és arra az álláspontra jutottunk, hogy tényleg a jelenlegi helyén van a legjobb helyen. Megközelítése mind az óvodából, mind a kultúrházból jövet közel van, pontosan a leginkább nagy forgalmat bonyolító patika / szolgáltatóház emeletére vezető feljáró / bolttal szemben található, ráadásul a szolgáltatóház parkoló részének közúti bejárattal átellenes végén helyezkedik el, így mind a parkolást, mind a személygépkocsi közlekedést is a lehető legkisebb mértékben zavarja. Egyetlen kifogás a gyalogátkelő hellyel szemben az lehet, hogy az M3-as hídról érkező, kanyarodó gépjárművek esetleg csúszós út esetén nehezen tudnak lefékezni az átkelőhely előtt. Szerencsére személyi sérülés az elmúlt 5 évben nem volt, hiszen az utat - főút jellege miatt - a közútkezelő gondosan karbantartja, és rendszeresen gondoskodik annak síkosság mentesítéséről.

 

A Művelődési Ház parkhoz közelebbi sarkára nem lenne túl praktikus a gyalogátkelő helyet áthelyezni, hiszen ekkor egy olyan helyen kelnének át az emberek, aminek nincs a folytatásában gyalogos járda kapcsolata a szolgáltatóházzal. Ráadásul itt egy négyes (hármas) kereszteződésben kellene megoldani a biztonságos gyalogosforgalmat. Szintén nem lenne túl praktikus a Művelődési Ház Fanatix felőli sarkára sem áthelyezni, hiszen azt már tényleg csak nagyon kevés ember venné igénybe, és a legtöbben a gyalogos átkelőhely nélkül maradt útszakaszon vágnának át a szolgáltató házba (patikába, papírboltba) menet.

 

2013.01.10.

 

Benedek Miklós műszaki előadó

Bag Wiki

Ország  Magyarország
Régió Közép-Magyarország
Megye Pest
Járás Aszódi
Jogállás nagyközség
Polgármester Palya Zoltán (független)
Irányítószám 2191
Körzethívószám 28

 

Véletlen kép a galériából

esemnyfotk_2010_20110211_1840429217.jpg
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.
Bővebb információ Ok Letiltom