Helyünk a nagyvilágban

Iskolai fapavilon betonalapja

Iskolai fapavilon betonalapjaÁltalános iskolánk egy pályázaton nyert egy kültéri fapavilont, ahol a tervek szerint jó idő esetén egy-egy osztály a szabadban tanulhat majd, illetve amit kültéri pavilonként, esőbeállóként használhatnak a gyerekek. A pályázat egyetlen feltétele az volt, hogy a pavilon alapját, a betonlapozást az iskola (önkormányzat) készítse el.

Egy három fős közhasznú-brigád, Berki Gyula irányításával és az iskolagondnok segítségével pár nap alatt elkészítették a tükröt és a betonlapozást, amire a pavilon már szerelhető. Mindezzel párszázezres költségtől kímélték meg önkormányzatunkat.

Munkájuk eredménye az iskola udvarában megtekinthető.

2011.05.04.

 


 

Családsegítő szolgálat bővítése ? irattár átköltöztetése

Irattár átköltöztetéseA bagi Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat ? mely ugyan helyileg az önkormányzat épületében kapott helyet, de irányításilag, finanszírozás-technikailag nem tartozik a hivatalhoz ? egy több település részvételével együttesen kiírt pályázaton 6 millió forintot nyert a felújítására, bővítésére. A Szolgálat fontos feladatot lát el községünkben, amolyan gyámügyként működik nálunk, segítve az önkormányzat gyámügyi előadóját munkájában. Sokszor nagy létszámú családok jönnek be hozzájuk beszélgetésre, akiket le kell valahol ültetniük a szűkös irodában. A szolgálatnál dolgozó három hölgynek jelen pillanatban nincs saját asztala, egyetlen számítógépet használnak közösen.

A bővítés, az adottságok miatt, csak az önkormányzat eddigi irattára irányába történhetett. A fentiek miatt új helyet kellett keresnünk az évtizedek alatt felhalmozott, majdnem 200 fm, igen tetemes súlyú iratanyagnak.

Első lépésként egy szakértőt kértünk fel az irattár teljes anyagának átnézésére, leselejtezésére. A másfél heti munka után az egész iratanyag bezsákolásra került, a leselejtezendő rész a közhasznú munkásaink a volt rendőrlakásba, a többit a volt Habag irodába hordták át. Ez után lehetett szétszerelni az idők alatt többször bővített polcrendszert, melyet ? ahogy a szétszerelés során megállapítottuk ? már csak a Szentlélek tartott össze, csoda, hogy eddig nem dőlt senkinek sem a fejére.

A Családsegítő az átalakítás után majd egy nagyobb irodával, raktárral bővül, akadálymentesítésre kerül egy újonnan nyitott bejárat (az ügyfélszolgálat előteréből), új burkolattal, berendezéssel várják majd a rászorulókat.

Hivatalunk egy ? régóta aktuális ? problémát is megold az átépítés során: azt, hogy az ügyfélszolgálatra érkező ügyfél csak a tárgyalótermen keresztül tud jelen pillanatban eljutni a hivatali irodákba. A volt irattár egyik felén leválasztásra kerül majd egy akadálymentesített folyosó, mely az ügyfélszolgálatról nyílik, és amelyen keresztül a belső udvarra lehet átjutni, ahonnan minden iroda könnyen elérhető.

Az irattárunkban tárolt, leselejtezés után is elég terjedelmes iratanyag elhelyezése jelen pillanatban nem megoldott. A Habag irodában letárolt zsákok szinte hozzáférhetetlenül, egymás hegyén-hátán tornyosulnak, úgyhogy erre is kellett valami megoldást találnunk. Jelen pillanatban az elképzelés az, hogy a szélső szárnyban működő kocsma bérleti szerződését nyár közepén felmondjuk, a zöldségest átköltöztetjük a volt kocsma helyiségébe, az irattár pedig nagyobb részt a volt zöldséges, kisebb részt ? ha szükséges ? a volt Habag irodában kerül elhelyezésre. Erre a ? némileg bonyolultnak tűnő ? megoldásra azért volt szükség, mert elengedhetetlen, hogy az irodából az irattár valamilyen módon közvetlenül elérhető legyen. Ezt a hátsó, zárt udvarunkon, egyetlen ajtó kibontásával, és egy rövid előtető építésével meg tudjuk majd oldani.

2011.05.04.

 


 

Polgármesteri Hivatal festési munkái

Festési munkákHivatalunk épületéhez vagy 20 éve némi tisztasági festést leszámítva nem nyúlt hozzá senki. Kihasználva az alkalmat, hogy a közhasznú munkások sorait erősíti Baranyi Dezső, festő szakiparos is, elhatároztuk, hogy amennyire lehet, rendbe tesszük kicsit saját munkahelyünket.

Első ütemben Dezső, és segítő csapata lefestette a pénzügy folyosóját, és az ottani mellékhelyiségeket mindenki nagy megelégedésére, majd rendbe tette a szétrepedt, omladozó mennyezetű főfolyosónkat is, már amennyire a beszorított költségkeretből lehetett.

Jelen pillanatban a műszaki iroda felújítása folyik. Az iroda mennyezetéről a vakolat egy ? azóta már kijavított ? beázás után lepotyogott, a falak lábainál a vakolat lemállott, a fűtés légtelenítő szelepe környékén ? elnézést a kifejezésért ? a fal úgy nézett ki, mintha valaki lehányta volna. A fal lábazatánál futó kábelcsatorna szétesett, a kötegeletlen kábelek szana-szét lógtak. Ugyan ebben a pillanatban, mikor ezeket a sorokat írom, az irodám meglehetősen szétbombázott állapotban van, de reményeim szerint pár napon belül már nem kell majd szégyenkeznem az ügyintézésre érkező ügyfeleket fogadva a műszaki iroda ramaty állapota miatt.

Amint Dezső és segítői végeztek az irodámban, már is kezdik Polgármester úr irodájának kifestését, amely ? néhány bútor elhúzása után nyilvánvalóvá vált módon ? szintén kritikán aluli állapotban van.

A felújítási munkákra csak az anyagokat kellett megvennünk, a tetemes munkadíjat, amit egy külsős festő elkért volna érte, ezáltal sikeresen megspóroltuk, és legalább tiszta, karbantartott hivatali épületben fogadhatjuk az ügyfeleket.

2011.05.04.

 

 


Köszönetnyilvánítás

Kihasználva felületet és az alkalmat, az úton szeretnénk megköszönni Bag Nagyközség Önkormányzatának a nevében két bagi lakos önzetlen segítségét és támogatását. (névsorban)

Hajdú László úrnak, a HABAG Építőipari és Kereskedelmi Kft. vezetőjének, hogy a hegesztő trafót már többször is kölcsön adta hivatalunknak, hogy a korlátjavítási, hídjavítási munkákat el tudjuk végezni.

Varga András képviselő úrnak, a VA-SZIL (Varga és Szilágyi) Kft. vezetőjének, hogy teherautóját sofőrrel együtt már többször is rendelkezésre bocsátotta a hivatal részére, hogy azon a hídjavításokhoz szükséges, ajándékba kapott, használt szalagkorlát elemeket Vácról Bagra tudjuk fuvarozni.

Köszönjük!

2011. 05. 05.

 


?Hídjavítási? munkák

Hídjavítási munkákAz iskolához vezető bekötő utca (Templom tér) csapadékvíz elvezető árkának acélrács fedésének kerete az eltelt évek alatt kilazult, így minden egyes elhaladó gépkocsi alatt erős, csattanó hangot hallatva billegett. Mindezeken túl egyes rácsdarabok (rácsrudak) is kiestek, így félő volt, hogy egy arra járó biciklista kereke a hiányos közbe beszorulva, balesetet okozhat.

A hivatal karbantartója, néhány közhasznú dolgozóval együtt ? az előre meghirdetett pénteki napon ? nekiállt a hiba kijavításának. Feltörtük a széttöredezett, kipergett beton sávot, bekötő füleket hegesztettünk az acélrácsok kereteire, szintbe állítottuk azokat, és hogy megakadályozzuk a további mozgásokat, egy-egy távtartó tüske is felhegesztésre került. Ez után került be az előre meghajlított betonvas háló, majd finom szemcsés, jó erősre kevert betonnal a hiány kitöltése is megtörtént.

Hídjavítási munkákA betonozási munkák közben Varga István a kiemelt rácsok kilazult elemeit meghegesztette, a hiányokat pótolta, majd a rácsokat a már fixen rögzített keretekbe visszahelyeztük. Reméljük, hogy ez a megoldás tartósabb lesz, mint ami volt. Teljesen megnyugtató megoldást a már kissé avittas rácsok komplett cseréje jelentett volna, nem a toldozása-foltozása, de erre sajnos semmilyen anyagi keretünk nem állt rendelkezésre.

Elnézést kérünk a négy napos útelzárás miatti kényelmetlenségekért, és köszönjük Kádár Péter és Németh Miklós uraknak, hogy az előzetesen megbeszéltek alapján, megfelelő időnként meglocsolták hétvégén a kötés alatt lévő betont!

2011.05.10.

 

 


Elkészült a műszaki iroda festése

Műszaki iroda festéseMűszaki iroda festéseMajdnem másfél hetes ?háborús állapot? után, pénteken végre elkészült az irodám, hála Baranyi Dezső közhasznú festőnek, és segítőinek.

A külső falról a vakolatot végül teljes magasságban le kellett verni, mert olyan rossz állapotban volt. A vakolat leverése után derült ki, hogy a hivatal főfalai, kb. 1,2 m magasságtól vályogtéglából készültek, melynek állaga mára már eléggé rossznak mondható. A málló, porladó téglákra csak nehezen, csirkehálós rabicolás után lehetett volna a vakolatot újból elkészíteni, így végül is itt a gipszkartonos burkolás mellett döntöttünk. Az élvédők felrakása, és a hézagok kiglettelése után egységes, szép fehér színt kapott az iroda, mely eddig még mindenki tetszését elnyerte.

Ha már lendületben voltak a fiuk, egyúttal a titkársági, és a polgármesteri irodában is leverték a radiátorok mögötti, 20 éve málló vakolatot, és ide is gipszkarton került.

2011.05.13.

 

 


Radiátormosás

RadiátormosásRadiátormosásSzintén egy 20 éve elmaradt karbantartást végeztek (végeznek) közhasznú munkásaink a napokban: a hivatalban lévő összes radiátor tisztítását.

A leszerelés előtti napokban trisós oldattal átmosattuk az egész rendszert, kétszer is egy-egy napig keringetve benne a vizet, majd leengedtük azt, és újratöltöttük. A második leengedés után minden egyes radiátor leszerelésre került, amiket a hivatal udvarán nagynyomású mosóval megtisztítottunk, mind kívül, mind belül.

Abból, hogy milyen állagú, és színű folyadék bugyogott elő a radiátorokból (a második teljes rendszerátmosás után is) arra következtetünk, hogy a végre kitisztított csőhálózat, és fűtőtestek felmelegítése legalább 25-30%-kal kevesebb energiába fog kerülni, mint a tisztítás előtt.

Összekötve a ?kellemest a hasznossal?, ha már beüzemelésre került a nagynyomású mosó, a munkásaink egyúttal az elkoszolódott fűkaszákat is megtisztították.

2011.05.16.

 


 

Elkészült az iskolai fapavilon

Fapavilon

 

 

Elkészült az általános iskolai fapavilon, amit az ott tanuló kisdiákok örömmel vettek birtokukba.

 

2011. 05. 19.

 

 


Szemétszedő asszonyaink

SzemétszedésSzemétszedésKihasználva a lehetőséget, és a felületet, itt szeretnék megemlékezni azokról a közhasznú asszonyainkról, lányainkról, akik nap-mint-nap sokat tesznek községünk tisztaságáért. Ők azok, akik a teljes munkaidejükben a falu utcáit járják, és ott összegyűjtik a mások által eldobált hulladékot, illetve összegereblyézik a fűkaszások által lekaszált füvet.

Természetes, hogy nem tudnak eljutni mindig mindenhova, vannak olyan szennyezésnek jobban kitett utcák, ahol bizony rendesen összegyűlik a szemét, mire az ütemtervük alapján oda megint visszaérnek. Egy azonban tény: nélkülük valószínűleg már nyakig járnánk a szeméttengerben, amit kedves, kevésbé környezettudatos lakótársaink eldobálnak utcáinkon, tereinken.

A két (alig beállított ?) fényképpel is ez úton mondunk nekik köszönetet. A képen látható hölgyek: Gáspár Lászlóné (aki otthon hagyta láthatósági mellényét ?), és a trió balról-jobbra: Sztojka Józsefné, Lakatos Edit és Petrovics Péterné.

2011.05.23.

 


 

Hőszigetelt álmennyezetet kap a hivatal

Álmennyezetet kap a hivatal

Álmennyezetet kap a hivatal

A komplett fűtési rendszer átmosatása, takarítása után, a ?ha már lúd, legyen kövér? mondást szem előtt tartva újabb lépést készülünk tenni a hivatal fűtésszámláinak csökkentése érdekében.

Kihasználva az alkalmat, hogy a közhasznú munkások sorait erősíti egy hónapig Valenszki Gábor, könnyűszerkezet-építő szakiparos; valamint azt a tényt, hogy a jelenleg futó megújuló-energia (napelem-geotermikus fűtés) pályázathoz legalább a mennyezet hőszigetelését fel kell mutatni, polgármester úr zöld utat adott a hőszigetelt álmennyezet készítésének.

A mellékelt képeken jól nyomon követhető az első, próbahelyiségnek szánt iroda (a titkárság) álmennyezet építésének lépései. Valenszki Gábor, és a korábban már említett, Baranyi Dezső, első ütemben a falon körbe berajzolták a vízszintbe állított rögzítő profil helyét. Ez után felosztották a helyiség mennyezetét úgy, hogy a középső mennyezeti panel ténylegesen a helyiség közepére essen, és így mérték be a függesztő szárak helyeit.

Álmennyezetet kap a hivatalÁlmennyezetet kap a hivatalA függesztő szárakat végét a fa szerkezetű mennyezet gerendáihoz, illetve colos deszkáihoz csavarozták. Az összepattintható tartórács felrakása innentől kezdve szinte már ?pillanatok műve? volt. A tartószerkezet fölé 10 cm kőzetgyapot került, az álmennyezettel eltakart fűtéscsövekre pedig csőszigetelés.

Az elkészült álmennyezet és a fal hézagának kitömítése után a falat ? jelen helyiségbe ? zöld színre fogják majd befesteni. Ebben a pillanatban, mikor ezeket a sorokat írom, a polgármesteri iroda álmennyezetén dolgoznak már a fiúk.

Az álmennyezet építéséhez szükséges anyagokat, az anyagmennyiség kiszámításához szükséges számítógépes programot Varga András képviselő úr biztosította a hivatal részére, amiért köszönet illeti.

2011.05.23.

 


 


 

? ez most nem sikerült

Pár héttel korábban örömmel adtam hírt arról, hogy az iskolához vezető Templom tér (bekötő út) csapadékvíz elvezető árok feletti összefolyóját kijavítottuk, pótoltuk a fémrács hiányosságait, és megszüntettük a rács hangos ?kotyogását?.

Sajnos azt kellett tapasztalnunk, hogy a munka nem sikerült úgy, ahogy azt szerettük volna.

Egyetlen munkafolyamatot bíztunk felügyelet nélkül a közhasznú szakembereinkre, a javításhoz szükséges egy talicskányi beton bekeverését. Az iskolagondnok megmutatta nekik a sóderhalmot, kaptak cementet, vizet, és tisztáztuk velük a keverési arányt (1:3 ? 1:2 között). Nos, nem sikerült? A beton alig másfél-két hét elteltével elkezdett szétmállani, porlani, szemmel láthatólag hiányzik belőle a kötéshez szükséges cementmennyiség.

Bosszantó, felesleges hiba: az átereszt az iskola végeztével újra elzárhatjuk, felvéshetjük, újra betonozhatjuk majd. Erről az egészről sajnos nem tudok lelkendező, pozitív hangvitelű hírt írni? ?

2011.06.01.

 


 

 

Elkészült a polgármesteri iroda és a titkársági szoba

Polgármesteri iroda festésePolgármesteri iroda festéseNéhány heti ?háborús helyzet? után végre elkészült a polgármesteri iroda és a titkársági szoba új, hőszigetelt álmennyezete és festése.

Mindkét helyiség a polgármester úr által választott, hunyorzöld Poli-Farbe Platinum fedést kapott. A leginkább fű színére emlékeztető falfelület egyenlőre megosztja a szemlélőket: van, akinek nagyon tetszik, és van aki rettentőnek találja. Hogy is szól a mondás? Ízlések és pofonok?

Egy biztos, a korábbi, vezetékek kusza halmazával borított, omladozó, málló, beázott, felázott, koszos falfelületekhez képest ég-és-föld a különbség, a felújított helyiségeknek az illata, de még az akusztikája is teljesen más lett.

Természetesen a kákán is csomót keresők kisebb hiányosságokat találhatnak a festésben (itt-ott kisebb foltok, egyenetlenségek), de az a többszázezer forintos megtakarítás, amit egy hivatalos burkoló és festő elkért volna a munkáért, kárpótol ezekért.

2011. 06. 02.

 


 

? ez sem ?

A hétvégi nagy eső megmutatta, hogy akadnak némi gondok a közhasznú munkásaink által elkészített kültéri iskolai fapavilon betonlap alapjával is, mert az valahogy nem domborúra sikeredett, hogy az eső lefolyjon róla, hanem homorúra. Így sajnos a két funkció közül (esőbeálló és napfénytető) csak az utóbbira alkalmas, mert ha a jóisten épp áldásban részesíti a földeket, kb. 2-3 cm vízben áll a pavilonban minden. Ez utóbbi azért is probléma, mert a gyártó nem tervezett fémlábakat a pavilonnak: a faszerkezet közvetlen érintkezik a beton alapjával. A víz természetesen a kültéri fabútoroknak sem tesz túl jót.

A hibát valószínűleg az okozhatta, hogy vagy a gyerekek letaposták a jó alaposan betömörített, megfelelő ágyazatba rakott betonlapokat, vagy a szerszámként kapott vízszintező volt véletlenül gyárilag homorúra készítve. ?

2011.06.06.

 


 

Újból elkészült a műszaki iroda

Műszaki iroda álmennyezetMűszaki iroda álmennyezetTeljes gőzzel dübörög a hőszigetelt álmennyezet készítése a hivatal épületében. Ezeket a sorokat már az (újból) elkészült irodámban írom, miközben a fiuk már a szemben lévő, igazgatási iroda álmennyezetén dolgoznak.

Az műszaki iroda is vadonatúj álmennyezetet kapott, sőt, a teljes magasságú, beépített szekrények hátsó, főfal felé néző oldalára is hungarocell szigetelés került, polgármester úr külön kívánságának megfelelően. A mellékelt képeken látszik, hogy miként nézett ki a felső szekrény hátoldala, és a folyamatos beázások miatt lemállott vakolatú, feketére penészedett mennyezete. Ezt legalább sikerült eltakarni a műanyag szigeteléssel, így végre megszűnt az irodában a tömény penészszag.

Műszaki iroda álmennyezetMivel az iroda fala másodszorra már nem került újra gurításra, az álmennyezet szerelés utáni javító festés sajnos nem tudott eltakarni minden kis foltot, kézlenyomatot, szintezéshez használt ceruzajelet. Az sem tett túl jót az összhatásnak, hogy Dezső egy ki-nem-mosott, zöld festékkel teli ecsettel állt neki a fehér festésnek. ? De az ilyen apróságok ténylegesen eltörpülnek az iroda kinézetéhez képest, főleg annak tükrében, milyen állapotban volt az (első) felújítási munka előtt.

Most már csak abban reménykedem, hogy előbb-utóbb az elég sok helyen beázó tető is kijavításra fog kerülni, így a vadonatúj álmennyezetünket az esetlegesen becsurgó csapadék nem teszi idővel tönkre.

2011.06.07.

 

 


 

 

Újabb elkészült irodák

Irodák festéseIrodák festéseElkészült a (volt) igazgatási iroda és a pénztár álmennyezete és festése is.

Idő közben némi átszervezés, amolyan ?helycserés támadás? is történt. Az igazgatási előadó a műszaki iroda másik felébe ?költözött? be, egy szép nagy szekrénnyel egyetembe. A volt igazgatási irodát a gyámügyi előadó kapta meg, az anyakönyv pedig kikerül (majd) a volt gyámügyi irodába, az újabb építésű, lapos épületbe, amint az egyszer elkészül.

Az új gyámügyi iroda ? annak ellenére, hogy szép, halovány napsárga festéket vettem hozzá ? szintén hunyor zöld színűre lett festve végül. A fal a déli oldalon olyan rossz állapotban volt, hogy ide végül egy kb. 80 cm magas, gipszkarton eltakarást kellett készíteni. A virágokkal berendezett iroda kifejezetten szép lett, remélhetőleg megelégedésére szolgál majd az ide gyámügyet intézni betérőknek.

A pénztár irodájában a beépített szekrényajtókból szintén vágni kellett egy kicsit, hogy elférjen az álmennyezet. Az iroda alapvetően fehér színű lett, a pénztáros hölgy külön kérésére, bár itt a kivitelezés már hagy némi kívánnivalót (lyuk a mennyezeten, lefestetlen-, vagy kevésbé profin lefestett felületrészek). Mindenesetre az átfestés után az iroda sokkal világosabb, barátságosabb kinézetet öltött, mint az eredeti, elkoszolódott sárga színnel. Mivel ide ritkán téved be ügyfél, az apróbb hiányosságok igazán nem sok mindenkit zavarhatnak.

Sajnos a további álmennyezet-építési munkákat némileg hátráltatja az azt készítő szerkezet-építő mester családi tragédiája, de remélhetőleg előbb-utóbb, a menet közben már szinte profi szakemberré kiképzett Baranyi-Berki páros újult lelkesedéssel lát neki a még hiányzó irodák szebbé varázslásának.

2011.06.20.

 


 

 

Közhasznú munkások számbéli változása

24 fő közhasznú foglalkoztatott június 30-án befejezi áldásos tevékenységét a hivatalban. 5 fő 4 órás és 3 fő 8 órás marad, ebből csupán kettő a fizikai dolgozó.

Az Aszódi Kistérségi Iroda szervezésében 8 fő közhasznú munkás érkezik hivatalunkba jövő hétfőn (27-én), akik két teljes hónapig a korábbi falugondnok, az időközben megházasodott Juhos-Lelovics György közvetlen irányításával parlagfű-irtási, ároktakarítási, és egyéb feladatokat fognak ellátni. Ők munkaruhát, szerszámot, és ? ami a lényeg ? fizetést is az Aszódi Kistérségi Irodától kapnak. (A félreértések elkerülése érdekében őket is az állástalan, bagi romák- és nem romák közül választottuk ki.)

Újabb, 15 fős közhasznú brigádot, a munkák felszaporodása idejére, szeptember 1-én veszünk majd fel a hivatalba.

Az eddigi közhasznúsaink munkáját köszönjük, az újak hasznosságában pedig reménnyel tekintünk a jövőbe.

2011.06.23.

 


 

 

A hivatal felújítása a pénzügyi szárnyban folytatódik

Csökkent létszámmal, és az előre nem látható nehézségek ellenére, tovább folytatódik a hivatal belső felújítása a forró kánikulában is.

A három, 8 órás közhasznú munkásunk az eltelt hetek (hónapok) alatt jól elleste az álmennyezet készítés csínját-bínját Valenszki Gábortól, így ? bár elsőre kicsit lassabban haladva ? a mester úr távollétében teljesen önállóan elkészítették a korábbi gyámügyi iroda álmennyezetét, a fal lekaparását, glettelését, simítását és legurítását. A gyámügyi iroda szép halvány sárga színben pompázik, és meg kell mondani, igazából semmi kifogásolni valót nem találhat senki sem a munkájukban. Nagy gratuláció nekik!

Valenszki úr visszatérésével nekiálltak a pénzügyi iroda álmennyezetének, amit nagyjából egy nap alatt be is fejeztek (lásd első kép). Ekkor jöttek azonban a nehézségek? Polgármester úr, az éppen folyó munkát megszemlélve, úgy határozott, hogy a meglehetősen leharcolt, és eléggé ocsmányul kinéző linóleum burkolat helyett, a pénzügyön és adóügyön dolgozó lányok-asszonyok ?megérdemlik?, hogy valami normális padlóburkolatuk, szalagparkettájuk legyen. Azon nyomban lóra (kocsira) pattantunk a karbantartó kollégával, és a Gödöllőn elég nyomott áron sikerült 7 mm vastag, Torontó Tölgy színű parkettát vennünk, a hozzá szükséges kiegészítőkkel (szegélyléc, rögzítő, tömítő paszta, alátétfólia).

Munkásaink eközben felszedték a régi, az eltelt évek során több rétegben egymásra fektetett linóleumburkolatot, és ekkor ért minket a meglepetés: az alatta lévő magnézium melegpadló, aljzatkiegyenlítő (magnézium vegyületek, fűrészpor, talkum és színezőfesték vizes oldatának keveréke) katasztrofális állapotban volt. A polgármesteri hivatal új szárnyának épülete amúgy sem lehetne kiváló építészeti referenciamunka: az épületnek szinte minden sarka süllyed (van, amelyik már 3,5-4 cm-t az eltelt évek alatt), szinte biztos, hogy a rosszul méretezett, vagy rosszul kivitelezett alapozás, és a vízszigetelés hiánya miatt. A süllyedések azután egyre táguló repedéseket eredményeznek a falakon, mennyezeten; valamint a beépített szekrények már a bezárhatatlanságig torzultak el. A 2-3. képeken látszik, hogy a magnézium-padló teljesen átázott, elrohadt, elmállott, a vizet szabályszerűen ki lehetett tapintani a felszínén, a szekrények mögötti fal vakolata pedig nagy felületen lemállott.

A közhasznú munkások így felvésték a szétrohadt, penészes aljzatot, (leverték a szekrények belsejében a kritikus vakolatot) új betonaljzatot készítettek rá, majd a Padlopon önterülő aljzat kiszáradása után, a falugondnokunk fia, ifj. Mondok Ervin segítségével két réteg vastag bitumenes lemez vízszigetelés került felhegesztésre (4. kép). Varga István a közhasznú munkásaink segítségével ez után az előkészített, vízszigetelt aljzatra lerakta a szalagparkettát (5. kép).

Bár én ? szívem szerint ? a bitumenes szigetelésre még egy betonaljzatot is készítettem volna, valamint, a beépített szekrényeket is elbontottam volna az aljzat-felverési ? szigetelési munkák megkezdése előtt, de a szétvert szekrények pótlása már akkora többlet költséget jelentett volna, hogy Polgármester úr ezt a munkafázist már nem engedélyezte.

Mindenesetre az utolsó (6.) képen látható, hogy az elkészült pénzügyi iroda szép lett, és amint az újra szabott szekrényajtók is helyére kerülnek majd, remélhetőleg tökéletes munkahelyet biztosít majd az ott dolgozó hölgyek számára.

E sorok írásakor a pénzügyi iroda melletti adóiroda kerül felújításra, ahol a padló szintén el van rohadva, tehát itt is majd feltörni-újrabetonozni-szigetelni kell.

Hivatal felújítási munkái Hivatal felújítási munkái Hivatal felújítási munkái
Hivatal felújítási munkái Hivatal felújítási munkái Hivatal felújítási munkái

2011.07.12.

 


 

 

A hivatal előtti buszmegálló burkolatjavítása

Buszmegálló burkolatjavításaRégóta jogosan panaszkodtak azok, akik a polgármesteri hivatal főbejáratával szembeni megállóban akartak felszállni a buszra. Az eltelt évek alatt a buszok súlya, és az időjárás kikezdte a megálló aszfaltzúzalék burkolatát (az útpálya szegélye és a beton járdasziget közötti részt), és a keletkezett hatalmas kátyúktól a busz nem tudott rendesen odaállni a megállóhoz, aminek következtében igencsak nehézkessé vált a felszállás a járműre.

A tegnapi nap során a Lelovics-féle brigád emulzió, mart aszfalt és egy lapvibrátor segítségével kijavították a hibát, és ? mára már letesztelt módon ? a buszok végre a megálló betonszigete mellett tudnak megállni közvetlenül, remélhetőleg az ott várakozók megelégedésére.

2011.07.13.

 


 

 

 

A Malom utca vízelvezetésével kapcsolatos problémák

Régóta jogos panasza az ott élőknek, hogy a Malom utca vízelvezetése nincs megoldva, eső után megáll rajta a víz olyannyira, hogy az útpálya, de sokszor még a járda is járhatatlanná válik. A probléma összetett, próbálok kitérni minden részletére.

A múlt

A jelenleg üresen álló, önkormányzati tulajdonban lévő Malom utca 1/b telken állt a Faska malom, amelyet az Aranyos-patak zsilippel elrekesztett mellékága látott el vízzel, ami annak idején a Patak utca-, és nagyjából a mostani vízelvezető árok helyén folyt.

A jelen állapot problémái

A Malom utca legmélyebb pontja jelenleg a Hősök tere sarkánál található (lásd 1. kép), a kissé átgondolatlan újraburkolás (kövezés) következtében. A dombokról eső idején lezúduló víz a Szőlő utcán és Kiskőrös utcán végigfolyva a polgármesteri hivatal sarkánál a Szent Imre út alatti átereszen keresztül (lásd 2. kép) a Hősök tere oldalában kialakított vízelvezető árokszakaszból egyenest a Malom utcára folyik ki, ahol ? közvetlen, szintbeli lefolyása nem lévén ? szépen meg is marad, illetve az utca hosszában hömpölyög végig. Nagyobb vízhozamú csapadék esetén a víz vastag sárréteggel borítja be az egész Malom utcát, jó 15-20 cm magasságban (lásd 3. és 4. képeket).

A Patak utca és a Malom utca a tűzoltóság kérésére lett összekötve, gépjárművel járhatóvá téve, még az előző falugondnok idején (tűzoltósági szolgalmi út). Sajnos az akkor elbontott, kerítés melletti gyalogjárda már nem került visszaépítésre (lásd 3. kép). A tereprendezés után ugyanis szinte felszín közelben megtalálták a POSTA itt futó optikai kábelét, aminek áthelyezésére a távközlési cég 600 ezer forintos árajánlatot adott, ami természetesen a falu jelenlegi anyagi helyzetében elfogadhatatlan. Gondot okoz még a telek jogi helyzete is. Bár jelenleg önkormányzati tulajdonban van, azt értékesíteni szeretnénk, és a vásárló, aki megvételi szándékát jelezte a képviselő-testületnek, hogy ne csak a földhivatali tulajdoni lapon szereplő területet kaphassa meg (ami szerint a telekhatár a kerítéstől kb. 6 m-re kezdődik csak), hanem egy sávot még a kerítés mellett (kb. 2 m széles járdarész maradt volna így), valamint a Patak utcai oldalon még egy háromszög alakú területet. Hosszas huzavona után a vásárló végül elállt vételi szándékától.

Ezen a részen ? a lakosok kérésének megfelelően ? járdát kellene építeni (pontosabban: visszaépíteni), ugyanakkor meg kellene oldani a Patak utcáról leszaladó csapadékvíz elvezetését is, ami szintén a Malom utcára folyik ki. Juhos Lelovics György úrral végigjártuk a területet, és kitaláltuk a legoptimálisabb megoldást. A kerítés melletti részűt vissza kell szedni annyira, hogy a kerítést még meg tudja támasztani, és azt a Patak utca végében felhalmozott vasbeton lapokkal meg kell erősíteni. A betonerősítésű részű aljában, 3 sornyi, kavicságyba rakott, megfelelő szegélyezéssel ellátott, beton járdalapból megoldható lenne mind a járda, mind a vízelvezető árok (középső betonlap vízszintes, a két szélső járdalap enyhén lejt közép felé). Ez ehhez szükséges kb. 100.000 Ft még nem áll a rendelkezésre, és természetesen ott van még az áthelyezendő postakábel is, úgyhogy ez valószínűleg csak egy jövőbeli project részét fogja képezni (remélhetőleg).

A Malom utca vízzel való elárasztásának legfőbb oka, hogy az utca egyetlen vízelvezetése a legmélyebb pontja felett kb. 50-70 cm-el magasabban található. Ráadásul a vízelvezető árok már régóta magán kézben van, és a tulajdonos a bevezető nyílását egy vasráccsal zárta el (lásd 6. kép) ? amúgy teljesen érthetően, a saját ingatlana védelmében, hogy oda se kóbor állat, se rossz szándékú személy ne tudjon behatolni ? amely rácson azután minden nagyobb fűcsomó, víz által sorolt szemét, nejlonzacskó szépen felakad, és képez ezáltal tökéletes akadályt a víz számára.

A vízelvezető árok ?magánrész? utáni darabja pár nappal ezelőttig finoman szólva mindennek volt mondható, csak ároknak nem (lásd 5. kép). A felső szakasza lágyszárú növényekkel-, az autópálya alatti átereszhez közelebbi szakasza akácfákkal nőtt be jó sűrűn, képezve áthatolhatatlan dzsungelt a víz számára. Ezen felül a tisztelt lakosok, és telektulajdonosok mindenféle szeméttel (lyukas traktorbelső, szakadt locsolótömlő, hiányos lavór, beazonosíthatatlan fémdarab, autókarosszéria darab, stb?), valamint lekaszált gyomokkal szórták tele az árok alját, ami következtében az minden vízelvezető funkcióját el is veszítette egyben.

Az árok takarítása

A Lelovics-féle brigád több napos kemény munkával megtisztította a Malom utca vízelvezető árkát. Első lépésben összeszedték a Malom utcában a lerakódott sarat, földet, és kitakarították az árok kezdetén álló rácshoz vezető járatot (6. kép). Három teherautónyi hulladékot szedtek össze az árok mélyéről, és szállították el azt, majd elkezdték a hátsó betongyűrűtől kezdve kimélyíteni azt (7. kép). Munkájukat az árokba nőtt fák, és azok bennmaradt tuskói, valamint egy hatalmas (bár kissé korhadt) fatönk-darab nehezítették. Mindenesetre a kitisztított árok elkészült (8. kép), a földrézsűje még növényirtó szerrel meg lesz permetezve, és egy iszapfogó zsomp is készül majd az árok középső szakaszán. Ha sikerül bejutni, a magánkézbe lévő árokszakasz mélyítése is tervbe van véve (arra is ráférne), illetve ha nem, a tulajdonost fogjuk megkérni e közfeladat végrehajtására. Az első nagyobb tesztje az ároknak hamarosan el is érkezik, hiszen a meteorológia már mára is nagy esőket mond?

Reménykedünk benne, hogy a kitakarított árkot a lakosok nem fogják feltölteni szeméttel, lekaszált gyommal, így funkcióját hosszú ideig be tudja tölteni.

A jövő végleges megoldást hoz?

Sajnos attól félek, hogy a kitakarított árok önmagában még kevés a Malom utca problémáinak végleges megoldására (de reméljük, valamennyit azért segít benne). Első ütemben meg kellene oldani a már említett, Patak utca felőli járdát-vízelvezető árkot, hogy az innen jövő esővíz ne hordjon magával annyi földet ki a Malom utcára (másrészt végre járhatóvá válna ez az átkötő szakasz).

A végső megoldás az lenne, hogy ha megakadályoznánk, hogy a dombokról lefutó víz a Malom utcában kössön ki. Erre két megoldás kínálkozik:

1.) a Szent Imre út alatti áteresz hivatal felőli oldalán az áteresz elrekesztése, és a víz ezen az oldalon való elvezetése

2.) az áteresz Hősök tere felőli végén egy vasbeton ?átemelő műtárgy? építése, amely megakadályozza, hogy a víz a mostani, tér melletti árokba folyjék tovább (azt a Szent Imre út túloldalán vezetnénk el)

Mindkét megoldásnak vannak hátulütői. Az első megoldás esetén az út alatti vízáteresz, és a Hősök tere melletti árok funkcióját veszti (be is tömhető): az összes dombról lefutó víz a Szent Imre út hivatal felőli oldalán futna le. A hivatal épületének rossz alapozási viszonyait ismerve, ez a megoldás nagyon nem szerencsés, mert még ha vasbeton elemekkel ki is béleljük az árok ezen szakaszát, akkor is fennáll a veszélye annak, hogy egy áteresz eltömődés, vagy nagyobb vízhozam esetén a víz egyszerűen alámossa a hivatal épületét, süllyedést, egyéb épületkárt eredményezve benne. Mindezeken túl, az ároknak ezen a szakaszán vannak olyan rosszul megépített darabjai, ahol az elhibázott kivitelezés, és utólagos hozzápiszkálások miatt azok vízelnyelőként, szikkasztóként működnek, és vezetik a csapadékvizet ezáltal a szomszédos épületek alapjai alá, kimosódásokat, pince-beázásokat, épületkárokat eredményezve. Ha erre a szakaszra ráengedjük még a Kiskőrös utcáról lejövő vizeket, az biztosan nem tenne jót?

A második megoldás esetében az áteresz megmarad, csupán a Hősök tere melletti árokszakasz válik feleslegessé (betömhetővé). Az itteni problémát az okozza, hogy a vízelvezető árok alsó síkja vagy fél méterrel lejjebb van, mint a Szent Imre út melletti árok, és az azon készült műtárgyak szintjei. Ez, a vasbeton műtárgy megépülte után azt eredményezi, hogy az átereszben állandóan egy 50 cm-es pangó víz fog állni mindaddig, amíg fel nem iszapolódik (egyik sem tesz túl jót a műtárgynak). A Szent Imre út melletti árok elviekben alkalmas a víz elvezetésére, lejtése megvan (valamelyik elődöm már beszintezte), némi takarítás, és egy-két rossz szinten megépített műtárgy átépítése után, el tudná látni a funkcióját. Amennyiben a Képviselő-testület az áldását (és a falu pénzét) adja a projectre, valószínűleg ez, vagy ennek némileg módosított verziója lesz a végső megoldás. Nem lesz kis költség, és nem lesz kis munka sem, de ha megvalósul egyszer, remélhetőleg vége lesz a Malom utca vízi kálváriájának.

Malom utca munkái Malom utca munkái Malom utca munkái

Malom utca munkái Malom utca munkái Malom utca munkái

Malom utca munkái Malom utca munkái

2011.07.18.

 


 

A hivatal felújítása egy időre befejeződött

Befejeződött a polgármesteri hivatal pénzügyi szárnyának felújítása, és ezzel egy időre maga a felújítási munka is. Elkészült az összes iroda (és a folyosó) hőszigetelt álmennyezete, festése, a pénzügy- és az adóügy új parketta burkolatot kapott. Az átszervezések következtében az anyakönyv és a népesség a régi gyámügyi irodába került (itt keressék majd azok, akik ilyen ügyekben keresik fel hivatalunkat).

A munkát majd a pénzügyi lehetőségek függvényében fogjuk folytatni, hiszen a hivatal főfolyosóját, a tanácstermét, és a konyha részt is álmennyezettel kellene ellátni idővel.

Köszönjük mindazok részvételét, akik kisebb-nagyobb mértékben hozzájárultak a munka sikeréhez! Elsősorban pedig köszönjük Valenszki Gábor szakértelmét, aki nélkül az egész munkának hozzá sem tudtunk volna kezdeni!

Hivatal felújítási munkái Hivatal felújítási munkái Hivatal felújítási munkái

Hivatal felújítási munkái Hivatal felújítási munkái

2011.07.20.

 


 

 

Új világítást kapott a kultúrház

Kultúrház világításaUgyan ez még a Rétesfesztivál előtt történt, de csak most tudtam fényképeket készíteni az eredményről?

A bagi kultúrház világítása már eléggé elavult volt, a fénycsövek rendre kiégtek, az armatúrák elrozsdásodtak, elkezdtek szétmállani, és lassan kezdett az egész rendszer életveszélyessé válni. Sajnos a hivatalnak nem volt pénze ezeket kicseréltetni.

A kultúrház új igazgatójának, az ifjú és csinos Katona Évának, valamint gondnokának, Antal Istvánnak jutott eszébe az ötlet, hogy megkeresik a legismertebb bagi, villanyszereléssel foglalkozó vállalkozót, mit tudna tenni ez ügyben.

A Deli-Vill Kft. jól ismert községünkben, annak vezetőjét Deli Józsefet, fiát Deli Gábort, és szakértő munkatársaikat bizonyára sokan látták már ?vendégül? otthonukban, hiszen a környéken ők az egyedül felhatalmazottak az ÉMÁSZ által leplombált villanyórák, kismegszakítók javítására, cseréjére. A hivatalhoz tartozó közintézményeinknél szinte csak ővelük dolgoztatunk, hiszen egyrészt versenyképes áraikkal, másrészt megbízható, jó, pontos munkavégzésükkel mind a mai napig rendkívül elégedettek vagyunk. Nem véletlen, hogy az általános iskola teljes villamos felújítását is ők végezték. Az sem utolsó tényező, hogy egy akárhonnan szalajtott, magát mesternek nevező kontárral szemben, ők itt élnek községünkben, bármikor megtalálhatók, és az általuk végzett munka akár évek múlva is számon kérhető rajtuk. Nem hiszem, hogy sok embernek lenne panasza szakmunkájukra.

Kultúrház világításaDeli József felajánlotta tehát, hogy teljesen ingyen, mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül, kicseréli a művelődési ház teljes neon-világítását. Ő, és munkatársai leszerelték az elavult lámpatesteket, új, korszerű, energiatakarékos armatúrákkal pótolták azokat, valamint még egy nagy csomó, ezen armatúrákba való, szintén energiatakarékos fénycsővel is megajándékozták a művelődési házat.

Azt hiszem, aki a Falunap (Rétesfesztivál) alatt, illetve -óta a kultúrházban járt akkor, mikor ezeket az új világítótesteket felkapcsolták, bizony elámulhatott azon a fényözönön, ami a régi, foghíjas neonvilágításhoz képest elöntötte a teret.

Ez úton szeretném szívem mélyéről megköszönni Deli Józsefnek, és lelkes csapatának ezt a nagyszerű felajánlást, mellyel egy (nem is olyan) kis szelettel hozzájárult falunk szebbé, jobbá tételéhez.

Köszönjük!

2011.07.28.

 


 

 

Az általános iskola új csatornaátkötése

Iskola csatornaátkötéseIskola csatornaátkötéseRégóta problémát okozott már az - a felújítás alatt meg nem oldott - probléma, hogy az általános iskolából kijövő szennyvízcsatorna annak udvara alatt először elindult hátrafele, a focipálya irányába (a régi emésztőgödör felé), és onnan egy éles töréssel jött visszafele és kötött bele a főcsatornába. A hosszú, és össze-vissza törésekkel ellátott csatorna sokszor eldugult, aminek tisztítása elég tetemes összeget jelentett az iskola (illetve a falu) éves költségvetésében.

Hajdú László úr, a Bagon jól ismert, és közkedvelt Habag Építőipari és Kereskedelmi Kft. vezetője (akinek egyébként - nagyon sok minden mellett - a gyönyörűen felújított általános iskolánkat is köszönhetjük) átérezve a problémát, felajánlotta, hogy társadalmi munkában, a saját embereivel és gépeivel, teljesen ingyen, felvágják a tervezett új csatornabekötés vonalában az aszfalt- és betonburkolatot, és kiássák az ahhoz szükséges árkot és munkagödröt.

Ezek után már csak egy csatornaszereléshez értő szakembert kellett találnunk, mivel a GAVIT nem vállalta a kb. 12 fm csatorna bekötését. Ezt a mesterembert a faluszerte szintén jól ismert Kovács István úr személyében találtuk meg, aki hajlandó volt ugyan csak társadalmi munkában, a szabadidejét feláldozva, az eső után térdig érő sárban tocsogó munkagödörben ezt a munkát elvégezni. A hivatalnak mindössze a szükséges csöveket, és idomokat kellett beszereznie.

Kollégámmal egy kalandos körút során, a környék szinte összes lehetséges lelőhelyét bejárva, végül is darabonként, innen-onnan összevásárolva sikerült beszereznünk a 160 mm-es PVC csöveket, könyököket, Y-elágazót és szűkítőt, amit a mester úr már dolgozott is be a helyükre. A munka elkészült, a közhasznú dolgozók a kiásott földet visszatúrták, amit azután a manapság szinte menetrendszerűen érkező zápor már jól meg is áztatott. Pár hétig még várunk a visszabetonozással, had tömörítse a csapadékos időjárás be a visszatemetett munkagödröt (és munkaárkot).

Ez úton szeretném kifejezni a Polgármesteri Hivatal köszönetét és háláját ennek a két embernek, akik nélkül ez a munka nem valósulhatott volna meg.

Köszönjük Hajdú László és Kovács István uraknak községünkért tett áldozatos munkájukat!

2011.07.28.


 

 

A kultúrházban is elkészült a radiátormosás

RadiátormosásRadiátormosásUgyan ez az esemény még július közepén történt, de csak most jutott időm cikket írni róla?

A Polgármesteri Hivatal radiátorainak, fűtési rendszerének átmosatásának sikerén felbuzdulva, polgármester úr elrendelte a kultúrház hasonszőrű rendbetételét. Mivel itt a radiátorok egy része igen nehéz öntöttvas radiátor, másik része meg sok tagból álló (és szintén elég nehéz) lemezradiátor (valamint mivel közhasznú munkásainknak éppen akkor más dolguk akadt), itt más módszert kellett alkalmazni.

Antal István úr, a kultúrház gondnoka, az átmosatási procedúra előtt két nappal, trisóval kevert vízzel töltötte fel a fűtési rendszert, és azt megfelelő időközönként átforgatva a csöveken, elvégezte a lerakódott vízkő, szennyeződés előzetes eltávolítását. Második lépésként a csak ?Turbó?-ként ismert, Dobronai Miklós fűtésszerelő mester, és kis csapata segítségével minden egyes csőszakaszt, és radiátort (azok leszerelése nélkül) slaggal jó alaposan átmostak. Idő közben a kazánok időszakos kötelező karbantartására is sort kerítettek. Remélhetőleg ezzel a - több éves, évtizedes szennyet eltávolító - procedúrával a kultúrház fűtésköltsége is jelentősen csökkenni fog a következő fűtési szezonban.

(A fotókért köszönet a kultúrház gondnokának!)

2011.08.02.


 

 

Végéhez közeledik a ?kukacsere-project?

KukacsereBag Nagyközség területén az egyedülálló, 70 év feletti nyugdíjasok háztartási szemetének elszállítási díját az önkormányzat fizeti, ezen aprósággal is hozzájárulva az idős, magányos emberek életkörülményeinek kicsit könnyebbé tételéhez.

Nagyon nem mindegy, hogy önkormányzatunk a szemétszállító cégnek mekkora összeget fizet ezekért az ingyenes kukákért, ezért volt eddig is az a gyakorlat, hogy ezen idős embereknek nem 120 literes, hanem csak 60 literes (tehát olcsóbban elszállított) kukákat biztosítottunk. A régi, harsánykék AVE-s kukákra sok panasz érkezett, azt kitéve, egyesek szinte felszólításnak vették, hogy ?ide nyugodtan be lehet törni, hiszen egyedülálló, idős ember lakik a kék kukás házban?. Az év eleji hulladékszállító szolgáltató váltásnál szempontként szerepelt, hogy a kék kukák ügyét valamilyen módon rendezni kell. A jelenlegi szolgáltatótól, a Kaposvári Városgazdálkodási ZRt.-től már akkor ígéretet kaptunk arra, hogy az őáltaluk biztosított 60 literes kukák feltétlenül zöld színűek lesznek, és maga a kuka is nehezen megkülönböztethető lesz a jelenlegi 120 literesektől (a piros matrica eltávolítása után ez így is van).

Kollégámmal, Varga Istvánnal nyakunkba vettük hát még az év elején a falut, és a több, mint 120 háztartásból begyűjtöttük a kék kukákat, amiket azután az AVE el is szállított tőlünk. Sajnos a szolgáltató váltás nem volt zökkenőmentes, a kukák begyűjtése sem ment abban az ütemben, ahogy azt mi előzetesen elterveztük (részint mert jó pár helyen csak sokadik alkalommal tudtuk a tulajdonost a házában megtalálni, részint mert a más munkáink miatt az előre meghirdetett kukagyűjtési időpontjainkról rendszeresen lecsúsztunk). Az átmeneti időszakra adott 3 szemeteszsák sajnos sok esetben kevésnek bizonyult. Szerencsére idővel úrrá lettünk a nehézségeken, és - miután a kaposváriaktól is mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül megkaptuk a 150 db új, zöld, 60 literes kukát - megindulhatott azok kiszállítása.

Kolléganőm a kiszállítások közben szorgalmasan gyűjtögette az egyedülálló emberektől a kérelmeket, így hamar kiderült, hogy a bőségesen elégnek gondolt 150 db kuka bizony kevés lesz. Az új megkeresésünkre a kaposvári cég csak a hetekben reagált, és további 50 kukát hozott nekünk, így remélhetőleg hamarosan (a viszonylag hosszú szünet után) végre pontot tehetünk a ?kukacsere-project? végére.

Sokan megkérdezik, hogy egyáltalán mi értelme van ennek az egész csere-berének, miért nem hagytuk meg náluk a régi, megkedvelt, kétszer akkora 120 literes kukát. Ennek oka nem titok: az egész csereakció végén, önkormányzatunk minden évben kb. 840 ezer forintot spórol meg csak a szemétszállítási díjon (ami ha esetleg emelkedne, a megspórolt összeg is vele együtt nő).

Másik reakció az szokott lenni, hogy miként lesz elég a 60 literes kis kuka, mikor a 120-asba is alig fért be a sok leszedett gyom, gaz. Én városból ideszármazott mérnökember lévén, lehet nem látom jól a dolgokat, de szerintem bűn bármiféle zöld hulladékot a háztartási szemét közé keverve elvitetni, amikor az könnyen komposztálható is lenne. Apósom egy sima földbe ásott gödörbe gyűjti egész évben a levágott füvet, zöldségszárat, rothadt gyümölcsöt, falevelet (van amelyiket nem lehet, vagy nem szabad komposztálni!), télen esik rá a hó, egész évben áztatja az eső, tavaszra pedig a gödörből kilapátolja az ott képződött komposztot, és szétterítve azt a földön szépen berotálja a talajba. Természetesen lehet ennél tudományosabb módon is komposztálni: erre a célra szolgáló ládában, rétegesen, földdel vegyesen terítve a komposztálnivalót, azt néha műtrágyával meghinteni; kinek mihez van ideje, kedve és indíttatása. Egy a lényeg szerintem: ha a földről csak aratunk, felszedjük, leszedjük a kinőtt növényeket, úgy, hogy azt, amit a föld ád, nem pótoljuk, az előbb-utóbb ki fog merülni, és akkor lehet rá műtrágyát, ilyen-olyan nem természetes anyagot szórni.

2011.08.04.

 


 

Csak tőmondatokban?

A Lelovics György által vezetett kistérségi közhasznú brigád e héten az alábbi munkákkal végzett a fűnyírás és parlagfű-mentesítés mellett:

- rendbe tették az edzőpálya út felöli szélét, elegyengették a terepet, eltávolították az engedély nélkül lerakott sitt- és földkupacokat, elvégezték a gyomlálást
- kitakarították a kultúrház sarkánál álló buszmegálló vízátereszét
- befejezték a Malom utca vízelvezető árkának (lásd cikket feljebb) autópálya utáni, Aranyos-patakba való szakaszának tisztítását is

2011.08.05.


 

Tiszta lett az Ördög-árok

Ez is a múlt héten lett kész, de csak most volt időm írni róla?

Szintén régóta megoldásra váró feladat volt a Szent Imre út 133. sz. telek mellett húzódó mezőgazdasági bekötőút - vízelvezető árok (az Ördög-árok) kitakarítása.

Ez a némileg (?) szerencsétlenül kialakított egykori postaszolgalmi út részben vízelvezető árokként működik, részben pedig mindazok, akik a Káposztáskertben lévő földjeiket akár gyalogosan, akár kerékpárral, akár valamilyen nagyobb munkagéppel akarják elérni, erre közlekednek. Az utat jelenlegi formájában a csatornaépítés során, a PENTA Kft. alakította ki, és közben nem gondoskodtak a nagyméretű munkagépek közlekedéséhez szükséges megfelelő ráforduló ívek kialakításáról, valamint a Szent Imre út 134-es számú épület állagvédelméről. Ez utóbbi épület alapját az épület falához közel lévő rézsű kialakítása miatt le kellett volna mélyíteni, esetleg ide egy megfelelően méretezett támfalat kellett volna építenie a kivitelező cégnek. Ezen állagmegóvó beruházás elmaradása miatt az épület fala már megrepedt.

Az első három fotón jól látszik, hogy milyen állapotban volt az Ördög-árok egy kiadós eső után: bizony? gyalogosan is nehezen járható volt. A Lelovics György által vezetett brigád azonban jött, nekiállt, és kitakarították az árkot a két, már teljesen földdel ellepett betonszegély között. A második három fotó az éppen folyó munkákról, illetve a tetszetős végeredményről készült.

Közmunkák Közmunkák Közmunkák

Közmunkák Közmunkák Közmunkák

 

2011.08.05.


 

 

Egy baleset következményei?

Elment.
Itt hagyott minket.
Többé már nem láthatjuk Bag utcáin járva?
Egy ember, aki 4 évig volt falugondnok, és egy szerencsétlen baleset következtében le kellett tennie álmairól, le kellett mondania végül munkájáról is?

Lelovics Györgyről van szó, aki valamivel több, mint négy éven keresztül látta el községünk falugondnoki teendőit, munkálkodott Bag szebbé, jobbá, gazdagabbá tételén, tisztán- és rendben tartásán, aki okos ötleteivel mindig gondoskodott róla, hogy egy kis többlet bevételre is szert tegyünk, és akinek szíve igazán értünk dobogott. Aki már tervezgette, hogy hamarosan melyik házat fogja megvásárolni, hogy őbelőle is bagi lakos válhassék. Azután Gödöllőn, egy zebrán (mert hol máshol, ha nem a zebrán ?!), a lámpa piros jelzését figyelmen kívül hagyva, egy felelőtlen autós elgázolta őt kedvesével együtt. A baleset körülményei mind a mai napig nem tisztázottak teljesen, a bírósági eljárás még tart, az elkövető egy autóba berepülő méhecskére hivatkozott. Az eredmény azonban biztos: két, sokáig élet-halál közt lebegő, addig egészséges, a balesetben testileg és lelkileg is meggyötört ember. A sors néha igen kegyetlen tud lenni?

Sokáig lábadozott, és csak hihetetlen munkavágya, visszatérni-akarása tartotta benne a lelket, s adott erőt neki, hogy még a szeretett asszonyt is támogatni tudja. Végül visszatért Bagra, de már semmi nem úgy volt, ahogy régen. Régi munkakörét már betöltötték (hiszen hiába a szörnyű tragédia, a munkát valakinek irányítania kellett), és a lába sem jött rendbe teljesen. Állandó fájdalmat, gyötrelmet okozott neki a járás, s munkája pedig sok-sok ?sétát? igényelt. Összeszorított foggal bírta, csinálta, megmutatta, hogy még a balesete után is van olyan ember, mint előtte. Ám az orvosok másként döntöttek: a kötelező felülvizsgálaton nem engedték tovább dolgozni: leszázalékolták.

Sokat beszélgettem vele álmairól, vágyairól, elképzeléseiről. Örülök, hogy ott lehettem szűk körű esküvőjén, egy boldog eseményen (ahol engem ért a megtiszteltetés, hogy fotósnak kértek fel - ezt remélem azóta nem bánták meg ?). Írtam róla ide a honlapra, bár több cikket írhattam volna! Némi reménysugárt azért látok felcsillanni, mivel kezében a leszázalékoló papírral sem tört meg, hanem már az új, kertészeti cégét tervezgette.

Köszönjük, Gyuri, mindazt, amit falunkért tettél!
Köszönjük, hogy egy rövid ideig közöttünk dolgoztál!
Kívánom, hogy álmaid teljesüljenek, és egyszer talán még hivatalosan is újra találkozzunk?

2011.08.10.

 


 

Rövid hírek

Az utóbbi időkben kissé besűrűsödtek a dolgok (ravatalozó, temető, körforgalom, vasúti pálya korszerűsítés, orvoslakás, szolgálati lakások, testületi-ülés, stb.) úgyhogy egyszerűen nem jutott időm és energiám a hivatali hírek rovat folytatására. Ezt pótolandó, egy rövid, de remélhetőleg elég mélységű hírcsokorban kívánom megemlíteni az utóbbi hetek (hónapok) történéseit, eseményeit, munkáit.

Beindultak a nagyobb projectek. Községünk megnyerte a Sportpálya és a Művelődési ház akadálymentesítési pályázatát, ehhez nemsokára meg lesz pályáztatva a kivitelező.

Tárgyalást folytattam az UVATERV tervezőivel a Budapest - Hatvan vasútvonal korszerűsítési munkáiról, remélhetőleg lesz belőle valami (nagyobb hírblokk oldalt).

Szintén tárgyalásra került sor a PARTNER Mérnöki Irodával is, a 3. sz. főközlekedési út körforgalmi csomópontjával kapcsolatban, ez a beruházás is élőnek látszik, szintén remélhetőleg lesz belőle valami a közeljövőben (nagyobb hírblokk szintén oldalt).

Beindult a telefontornyokat összekötő optikai kábel fektetése a Malom utcában és a Káposztáskertek szélénél.

Lassan kezd kikristályosodni a megújult ravatalozó, és temető-koncepció (urnás, kriptás temetkezési lehetőség), erről még nem született meg a végleges testületi határozat, úgyhogy bővebben majd később.

Befejeztük a kukacsere-projectet, a megmaradt pár darab 60 literes kukát az idő közben sajnos egyedül maradó, idős személyeknek fogjuk majd kiszállítani (remélhetőleg minél kevesebbre lesz szükség).

A közhasznú munkások sem pihentek. A kaszálási munkálatok befejeztével adódott munka nekik bőven:

Rendbe tették a Szőlőkalja utcai önkormányzati telket, ahol embermagas gyomtól, bokroktól kellett megtisztítani a területet. Ezt a telket értékesíteni szeretné az önkormányzat, úgyhogy nem mindegy, milyen állapotban látja a leendő vevő.

Közeleg a Mindenszentek ünnepe, úgyhogy jó pár órát eltöltöttek a temető rendbetételével is közhasznú munkásaink.

Szintén rengeteg munka adódott a Szent Imre út 7-es számú szolgálati lakásban, ahonnan az egyik lakó kiköltözött, és 3 konténernyi sittet hagyott emlékül számunkra. Mondok Ervin vezénylésével a fiuk (lányok) itt is lenyírták a kissé már elburjánzó gazt, összeszedték a rengeteg, különböző hulladékot, és azt Katona István vállalkozó segítségével hulladéklerakó telepre elszállíttattuk. Megtörtént az épület téliesítése is.

Ez a legutolsó hét (41. hét, október 10-14.) pedig a Dózsa György úti orvosi rendelő jegyében telt el. Mivel jövő hétfőn - ha minden igaz - a fiatal, új doktornőnk megkezdi végre a nyugállományba vonult Perjési doktor helyett a rendelést, beköltözésre alkalmas állapotba kellett hozni a rendelőt, és a hozzá tartozó szolgálati lakást. Köszönet és hála a HABAG Kft.-nek, amint ingyen kifestették a szolgálati lakást (a festéket az önkormányzat vásárolta). A festők szakértelmére utal az a tény, hogy szőnyegpadlós helyiségben is kellett festeniük, és egyetlen csepp festék sem található a szőnyegen a munkák befejeztével.

Mondok Ervin és az általa vezényelt emberek rendre szinte egész napjukat itt töltötték, rendbe tették az egész telket (kaszálás, gyomtalanítás, stb.), valamint három teherautónyi szemetet hordtak el, ami a garázsban, és a tárolóban maradt. A festők elvonulása után Varga István felszerelte az általam választott (remélhetőleg doktor nőnek tetszeni fog! J) lámpákat, beszerelésre került jegyző asszony által vett mosogató, és ha minden igaz, épp ezekben a percekben, amikor ezen sorokat írom, a fűtésrendszer ellenőrzése, karbantartása is megtörténik.

A lakás ideiglenes berendezéséhez polgármester úr a Csintó Hotelből ajánlott fel ágyat, szekrényeket, amiket természetesen a közhasznú munkásoknak kellett ideszállítaniuk, és a helyére rakniuk. Egyszóval volt itt munka bőven, Ervin és csapata igazán kitett magáért, hogy a doktornőt egy barátságos, mindennel felszerelt lakás fogadja.

2011.10.14.

 


A közhasznú munkások haszna

A fenti linken, egy doc file-ban lehet tanulmányozni a közhasznú munkásaink 2011. január és augusztus közötti időszakban termelt hasznát, amit a Képviselő-testület részére készítettem tájékoztató anyagként, de ezennel megosztok a Tisztelt lakossággal is.

Benedek Miklós

 


 

Elkezdődött a családsegítő iroda felújítása

családsegítőA mai nap reggel végre elkezdődött a bagi családsegítő iroda felújítása is, a kistérségből utolsó előttiként (utánunk már csak a hévízgyörki iroda bővítés van hátra). Egyenlőre a kivitelező cég (Szegedbeton Kft.) munkásai a régi, kissé elkorhadt parkettát szedték fel, betömték a ?nemzeti gödrünket?, leverték a meglazuló, málló vakolatot, és jelen pillanatban az egyik sarokban a padlószint fölé kiemelkedő beton alapot vésik fel. Ez utóbbit egy - szerintem nem megfelelő teljesítményű - elektromos bontóval végzik (immár jó pár órája), így a hivatalban dolgozók lassan kezdenek a géppel együtt berezonálni. :-)

2011.10.25.

 


 

 

 

Megkezdődött a bagi köztemetőben az első urnafal építése

urnafalAmennyiben semmi nem jön közbe, Mindenszentek ünnepére már állni is fog a bagi temetőben az első urnafal, melyet az M. Szabó és Társa temetkezési vállalkozó épít. Az urnafal egymásnak háttal forgatott, két urnatároló falat fog tartalmazni, az egyikben 10 db 2-es urnatároló rekesszel (lásd a képet), a másikban 20 db egyes urnahellyel, így összesen 40 urna elhelyezésére lesz mód. Az urnahelyeket az első 10 évben a vállalkozótól lehet majd megváltani (ez gondolom majd a megfelelő fórumokon reklámozásra fog kerülni), a 10 év leteltével majd az önkormányzattól. Amennyiben az urnahelyek elfogynak, úgy az önkormányzat továbbiak felállításáról fog intézkedni. A korábban már említett első bemutató-kripta építése az ünnepek utánra marad (időjárástól függ, hogy idén megépülhet-e).

2011.10.26.

 


 

 

 

A családsegítő iroda felújítása a tetőnél folytatódik

családsegítő tetőjavításcsaládsegítő tetőjavításJó pár nap kihagyás után, a múlt héten újult erővel látott neki a kivitelező cég a családsegítő felújításának. Most a helyiségek feletti tető volt soron, annak megrogyott, elkorhadt lécezésű héjazatát cserélték ki.

A munka kezdete nem volt minden zökkenő mentesnek mondható, a tetőfedő szakemberek nem igazán gondoltak a munkaterület biztosítására, annak elkerítésére, így amíg ezt nem tettük szóvá a műszaki ellenőrüknél, védőkordon és veszélyt jelző táblák nélkül folyt a tető bontása. Szerencsére nagyobb baj nem történt, polgármester úr autójára esett ugyan egy fél öklömnyi malterdarab, de a gépjárműjében kárt nem okozott. A felelőtlen munkakezdés, a lógó, bontás alatt lévő cserepek, kúpcserepek közül kikerülő malterdarabok ilyen erővel okozhattak volna komolyabb anyagi kárt, vagy akár személyi sérülést is. Szerencsére a védőangyalok résen voltak, így hála nékik, nem következett be semmiféle baleset.

családsegítő tetőjavításAz első képen látszik, milyen állapotban volt (és van) a tetőszerkezet, a 100%-ban elkorhadt tetőlécezés eltávolítása után. Én ugyan szívem szerint egy alapos tűz- és gombavédelemmel láttam volna el a feltárásra kerülő faszerkezetet, de mivel a hivatalnak abszolút semmi beleszólása nincs a munkák menetében, ez elmaradt (nem szerepel a költségvetésbe - nyilatkozta a kivitelező cég munkahelyi vezetője). A második képen látható fólia felszerelése is hagy némi kívánnivalót maga után, a kifeszítetlen, ellenlécek nélkül, szerintem tökéletesen dilettáns módon felszerelt fólia inkább káros szerény véleményem szerint, mint hasznos, de ezt hiába tettem szóvá mind az aszódi vezetőknél, mind a műszaki ellenőrnél, őszerintük nincs vele semmi probléma.

A harmadik képen látható az elkészült tetőfelület, melyet részben új cserepekkel, részben a bontás során megmentett, régi cserepekkel fedtek be. Tetszetősnek tűnik elsőre, remélhetőleg tartós is lesz. Szívfájdalmam csupán az, hogy a költségvetési keretbe (állítólag) már nem fért be az utolsó kép bal oldalán lévő fal attikájának bádogozása (párezer forintos tétel), így a tető itt bütüsen csatlakozik a volt rendőrlakás határoló falához, ami véleményem szerint annak beázásához fog vezetni rövid időn belül.

2011.11.14.


 

 

Favágás és csőtörés

Ez elmúlt napokban is volt mit tenniük a közhasznú munkásoknak.

Rendbe tették a temetőt, megtisztították azt a Mindenszentek után ott maradt hulladékoktól.

Elkezdték kivágni a Sport utca - Csintoványi utca (óvoda) sarkán lévő életveszélyessé váló, elszáradt fákat (lásd 1-2. kép). Az egyik sarkon álló fa egyik ága egy gyermekét toló kismama mögött kb. 2 méterrel szakadt le, egy Sport utcai fa ága pedig az épp kiálló gépkocsi orra előtt. Ismét résen voltak az őrangyalok, hogy nem történt komolyabb baleset, de a fák sajnos nem maradhatnak a helyükön, ki kell őket vágni. A közvélemény megnyugtatására közölhetem: tervbe van véve, hogy tavasszal a kivágott fák helyére új facsemeték kerülnek majd elültetésre.

Szintén komoly munka volt a kultúrházban, amely jelenleg kissé háborús övezetre hasonlít leginkább, lövészárokkal: egy régóta létező, most észlelt csőtörés elhárítása véget (lásd 3. kép). A fiúk, Mondok Ervin irányítása mellett feltörték a járdabetont, és kiásták az eltört vezeték tervezett nyomvonalán a munkaárkot. Ha minden jól megy, a holnapi nap (16.-án) szakember beköti az új vízvezetéket, úgyhogy lehet is majd visszatemetni az árkokat.

Az elmúlt napok a Búcsúra való felkészülés jegyében teltek: takarítás, rendrakás, minden, amire épp jutott idő.

Favágás Favágás Csőtörés

2011.11.15.

 


 

 

Takarítás és karbantartás

Az elmúlt másfél hétben Mondok Ervin által vezetett közhasznúsok az alábbi munkákat végezték el a faluban, a megszokottak mellett (röviden):

A korábban már említett művelődési ház csőtörés elhárítása után (?Turbó? mester keze munkáját dicséri) a fiúk visszatöltötték a ?lövészárkokat?, visszahelyezték a járdalapokat, illetve pótolták a törötteket. A betonozás majd tavasszal fog megtörténni? illetve lehet, megvárjuk az elvileg tavasz környékén induló akadálymentesítési munkálatokat vele, amikor amúgy is ?szétdúlják? a fél művelődési házat. (Erről bővebben később, amint lesznek a kezemben digitális formátumú tervlapok.) Ha már ott voltak a fiúk, összeszedték a faleveleket is.

Megtörtént a polgári védelem által elrendelt légoltalmi szirénák morgatópróbája is. Az iskola előtti hibás szirénát Deli József sikeresen meg is javította. Reméljük, hogy sosem lesz rájuk szükség?

Munkásaink kiürítették a temetőben lévő hulladékgyűjtő kalodákat, és itt is összesöpörték (és elszállították) a faleveleket.

Az azóta le is zajlott búcsúra készülve megtörtént az óvoda környékének kátyúzása.

A jómunkásemberek által a családsegítő tetejéről ledobált, elkorhadt tetőléceket összedarabolták, mert egy kicsit rosszul mutatott már a növények között a füvön. Gyújtósnak jó lesz?

A Kinizsi utcában egy magán vízáteresz beton fedlapját összetörte egy teherautó. Ennek javítása is megtörtént, hogy az úton biztonságosan lehessen közlekedni, az áteresz takarítása azonban nem, mivel az a vízátereszt készítő lakos dolga lenne.

A télre való felkészülés jegyében - bár egyes meteorológusok enyhe, csapadékmentes telet jósolnak - megtörtént a hótakarító szerszámok előkészítése, karbantartása. A hólapátok, seprűk kisebb hibái javításra kerültek, a hómaró gépek felkészítése, olajcseréje is megtörtént, a só és homok bezsákolva.

Az iskolából néhány nem használt szekrény elszállításra került a rászorulóknak.

A búcsú után jó pár zsák szemetet hagytak ott az árusok, látogatók, így ennek összetakarítására, összeszedésére is sor került.

Elvégezték a polgármesteri hivatal udvarának takarítását is.

Mindezeken túl, amikor az idő engedte, páran a Dutka-dűlőre is elmentek járőrözni.

2011.11.30.


 

 

Megfelelő a zajvédő fal a Malom utcában
- az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szerint

A Malom utcában élő lakók egy kérelmet juttattak el a Polgármesteri Hivatalba, amelyben sok - amúgy jogos - panasz mellett szerepeltek a meglévő zajvédő falra vonatkozó kifogások is. Sérelmezték, hogy a zajvédő fal túl alacsony, az autópályáról áramló hang simán ?átbukik? felette, valamint azt, hogy a Káposztáskertek irányába történő meghosszabbítás elmaradása miatt, abból az irányból a zaj - mintha az egész rendszer egy tölcsér lenne - szépen visszavezetődik a lakóépületekre.

Levelet írtam az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nek, és megkérdeztem véleményüket a fentiekről. A válaszlevelük mellékleteként elküldték a Vibrocomp Kft. által 2010-ben készített zajvédelmi szakvéleményt. A szakvélemény szerint ?A környezeti zaj vizsgálata és értékelése? c. MSZ 18150/1-89. sz. szabvány, és különböző kormányrendeletek szerint a közlekedésből származó zaj hangnyomásszintje, kisvárosi, kertvárosi, falusi település lakóépületeinek közelében, országos hálózatba tartozó, gyorsforgalmi utak esetén (mint amilyen ugye az M3-as autópálya is): nappal 65 dB, éjjel 55 dB (decibel).

A Vibrocom Kft. 2006-ban, a Malom utcai zajvédő fal megépülése előtt, valamint 2009-ben, annak megépülése után is helyszíni zajvizsgálatokat végzett. Ez utóbbi mérésre 2009. szeptember 8-9-én (ez egy keddi-szerdai napforduló), 24 órán keresztül került sor. A 3 mérési pont a következő volt:

Honvéd u. 1. (kb. 45 m az autópálya tengelyértől)
Honvéd utca 13. (kb. 180 m az autópálya tengelyértől)
Malom u. 16. (kb. 150 m az autópálya tengelyértől)

A méréseket végző cég a mért átlageredményekből, a szabványokban foglalt képletek alapján számolt várható átlagos zajterhelést a 2010-es, valamint a 2021-es évekre, és az eredményeket egy látványos táblázatban összegezte.

A mérési átlageredményeket, és becsült értékeket tartalmazó táblázat szerint a zajvédő fal megépülése előtti zajterhelések (2006-ban) nappal 54-62 dB között változtak, éjjel pedig 50-58 dB között. Ez ugye esetenként meghaladta a szabványban előírt határértékeket, így indokolt volt a zajvédő fal felépítése.

A zajvédő fal megépülése utáni (2009-es) mérések átlaga, valamint a becsült 2010-es és 2021-es várható zajterhelések a táblázat szerint nappal 54,5-58,6 dB között változnak, éjjel pedig 51,0-55,0 dB között.

A fentiek miatt a zajterhelés - a szakvélemény szerint - minden esetben a határérték alatt marad, így a zajvédő fal megfelel. A Nemzeti Autópálya Kezelő Zrt. a mérési eredményeket tartalmazó szakvéleményt elküldte a környezetvédelmi felügyelőségnek, amit az elfogadott. Így - amint levelükben írják - újabb intézkedés nem indokolt. Magyarán szólva: nem lesz sem zajvédő fal magasítás, sem hosszabbítás, mert az jó így, ahogy van.

A fenti szakvélemény táblázatába foglalt értékei között azért található pár érdekesség. Bár nem vagyok környezetvédelmi mérnök, azért az egyből feltűnik, hogy pl. a Malom utca 16. alatti mérési pontnál 2009-ben 57,3 dB-t mértek nappal átlagosan, aminek növekedését 2010-re 57,4 dB-re, 2021-re 57,5 dB-re prognosztizálták (azaz a várhatóan egyre növekvő forgalommal egyenes arányban, egyre növekszik a zajterhelés is). Ezzel szemben, a Honvéd u. 1. alatti mérőpontra 2009 éjjelére pont 55 dB-es értéked adtak meg (ami ugye érdekes módon, éppen a határértékkel egyezik meg), és ez a szám sem 2010-re, sem 2021-re előre jelezve nem növekszik (mint ahogy az várható lenne). Ráadásul úgy történt a fenti érték megadása, hogy - a mérési jegyzőkönyvek szerint - valódi, 24 órás, fél óránkénti adatokkal rendelkező mérés csak a Honvéd u. 13. számnál volt (ami ugye az autópályától legtávolabbi pont), a másik két helyen csupán 12-14 óra között mértek, azaz itt éjszakai zajszint-mérés nem is történt. Nem hiszem, hogy forgalom, illetve zajterhelés szempontjából ezek a déli órák lennének a mérvadóak.

Szintén nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a táblázatban szereplő értékek az átlagos zajterhelésre vonatkoznak (ezt ugye a szabvány így rögzíti). A szakvéleményhez csatolt zajmérési jegyzőkönyvekből pl. világosan kitűnik, hogy a Honvéd utca 13. alatti mérőponton lévő berendezés (ami 2009 éjjelén 51,0 dB átlagos zajterhelést mért), simán rögzített 54,0-62,4 dB-es (!) maximális zajértékeket is, amik ugye jóval a szabványos határérték felett vannak. Mindezeket nem kommentálnám, de egy újabb levélben fogok rákérdezni az illetékeseknél.

Elnézést a túl sok számadatért.

Benedek Miklós
műszaki előadó

2011.12.06.

Bag Wiki

Ország  Magyarország
Régió Közép-Magyarország
Megye Pest
Járás Aszódi
Jogállás nagyközség
Polgármester Palya Zoltán (független)
Irányítószám 2191
Körzethívószám 28

 

Véletlen kép a galériából

esemnyfotk_2010_20110211_1219995580.jpg
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.
Bővebb információ Ok Letiltom